A szünetben sikerült végre varrnom. A kínai könyvből szerettem volna varrni egy táskát. A 25. sorszámúra esett a választásom. Igaz a választást befolyásolta az, hogy előzőleg kiderült, hogy az egyik neszi szabásmintája nem jó, illetve a cipzárpánt hossza rosszul lett megadva. Azt a neszit szépen lassan kiszabtam, megvarrtam, szétszedtem, majd új
pánttal újra varrtam (Kb 3 hét alatt jutottam el ide :( ) Az eredménnyel így sem vagyok elégedett, mert a merevítőtől csálénak látszik a kész mű, még rövidebb pántot kellett volna varrnom, de többet nem szedem szét. Ha telepakolom, remélem nem lesz eltolódva. A neszi díszítése filcesített pulóverekből kivágott virágok lettek.
A leszedett pántot nem akartam kidobni, kerestem a könyvben egy olyan táskát, amihez pont jó volt. Így esett a választás erre a táskára.
Az előlaphoz és a tervezett hátlaphoz már régebben egy maradék-feldolgozós fellángolás alkalmával megvarrt blokkokat használtam. Sajnos a hátlapba belevágtam, így a táska feneke lett belőle. Az eredeti szabásmintától annyiban tértem el, hogy kédert varrtam a táska aljára.
Félkészen, merevítő nélkül (nekem már így is tetszett):
Merevítővel:
A táska alja a legszélesebb ponton 21cm, magassága 18cm
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése