2015. november 12., csütörtök

Szivárványos párnák

Lányom megkért, hogy varrjak néhány párnahuzatot. Ha lehet minél színesebb legyen, esetleg szivárványos. A párnabelső mérete adott volt : 50cmx50cm.
Egy időben rám tört a maradékos dobozok kiürítése utáni kényszeres varrás. Így elkezdtem 15cmx15cm-es blokkokat varrni.
Ezekhez az elkezdett blokkokhoz varrtam még újabbakat és lett először két, majd egy harmadik huzat is.



2015. október 27., kedd

Lucy Boston varrógéppel

Engem se hagyott hidegen a sok Lucy Boston munka. Bár azt tudtam, hogy kézzel nem fogok tudni megvarrni egy nagy munkát, de a varrógépes változat már elérhető időbefektetésnek tűnt. Csoki-Foltos Ágival beszélve olyan sablont kaptam, amiben a varrásráhagyás külön kezelhető, tehát minden elem két részből áll: egy nyújtott hatszögből és egy keretből, ami a varrásráhagyás. Így minden egyes elemnél  be tudtam rajzolni a varrásvonalat.



Már nyáron elkezdtem kiszabni az elemeket, de nem volt időm összevarrni őket. Anyukám szülinapja igazán ösztönző erő volt, így lett kész a falvédő.




A hatszögek oldalhosszúsága 2 inch.
A falvédő mérete 60cm x 170 cm.

2015. szeptember 30., szerda

Foltos MaMok Kiállítás

Foltos MaMok (Foltos Magyar Modern Klub) kiállítására varrtam a nyáron. A takaró története ott kezdődött, hogy a klub megalakulásakor az első beugró munkája mindenkinek egy hagyományos blokk újraértelmezése volt. ( 41cmx40cm!!!) Mivel a tervezésnél nem tudtam dönteni, rengeteg türkiz és mustár anyagot vettem. A csoport tagjainak második feladata egy szürke+1 szín felhasználásával blokk varrása volt. (ezt még fel sem töltöttem ). Szintén max40cmx40cm méretben. A szürke anyagokat évek óta gyűjtöm, így akkor örömmel álltam a feladat elé.
E két feladatból annyi anyagom maradt, hogy ez a takaró is elkészült:
mérete:130cmx210cm


És a hátuljába az összes maradékot belevarrtam:



2015. szeptember 22., kedd

Maradékos 3

Ezek az első két modern quilt próbálkozásaim maradékaiból készültek:  a párna és ezek a neszesszerek és a pénztárca:

Hátulról:

Még a kezdet kezdetén, a befejezéshez közeledve:

2015. július 26., vasárnap

Maradékos 1

Nyitok egy új sorozatot az elkészült munkák maradékainak feldolgozására. Kedves varrótársamnak, Enikőnek egyszer panaszkodtam, hogy nekem úgy tűnik, mintha csak maradékokból dolgoznék, sok-sok doboznyi van és sosem fogynak el. Nála alig van maradék, mert a nagy munka befejeztével az apró anyagokat szinte azonnal, vagy rövid időn belül feldolgozza. Ez a mondata mély nyomot hagyott bennem, és  megfogadtam, hogy igyekszem minden projekt után a maradékok egy részét azonnal feldolgozni. Urbánfy Teri tervezte textil doboz maradékaiból készültek:



2015. július 20., hétfő

Doboz

Urbánfy Teri irányításával készült ez a doboz. Első ránézésre talán nem látszik rajta, de reggel kilenctől délután 4-ig folyamatosan dolgoztam rajta. Csak két rövidke varrás van benne, a többi alkatrész ragasztva van.


Amikor hazahoztam a dobozt,annyira megtetszett a lányomnak, hogy megkért, csináljak neki is egyet valamilyen más színből. Így vettem még egy adag kartont. Még nem tudtam rászánni magam az elkészítésére. ( Február óta vár rá).
Mérete:20cmx20cmx14cm

2015. június 1., hétfő

Modern quilt

Idén a közös munkákat a Tula Pink's City Sampler 100 modern block könyvéből 
varrtuk. Húszan álltunk neki a munkának. Mindenki kiválasztotta, a neki tetsző 5 blokkot. Az előre megvett, kiosztott fekete, fehér, pink, friss zöld színű anyagokból dolgoztunk. Akinek kevesebb színből állt a blokkja, elhagyott egy-két tetszőleges színt, akinek több színből állt a blokkja, hozzáadhatott más, harmonizáló színt.
Mindenki szendvicselve, tűzve adta be a blokkokat, majd Körmi "quilt as you go" technikával összevarrta őket.
A kész blokkok pakolgatása közben volt némi ijedség, hogy milyen is lesz a kész munka, de a végeredmény igazán jó lett. Nagyon elégedettek vagyunk vele.


  Az én öt blokkom, a befejezetlen mérete 6,5"x6,5"


2015. május 24., vasárnap

One block wonder

Majdnem 1 éve kezdtem Ráckevén ezt a quiltet. Többször nekifutottam  a hatszögek kirakásának , de mindig leszedtem mert nem tetszett egyik verzió sem. Túl sűrű, tömény volt a hatás.Végül Polyák Ildi javaslatát megfogadva kockákkal egészítettem ki a képet. Így elfogadható lett számomra is. A fedlap már elkészült márciusban, de azóta alig volt időm varrni. A befejezéshez a lökést a csoportunk kiállítása adta meg.

 Természetes fényben fényképezve:



Mérete 150cmx180cm
Több próbálkozásom volt a színek tompítására. Próbáltam plusz zöld hatszögeket beleilleszteni a képbe, de nagyon kitűntek. Végül a kimaradt és elszabott blokkokat a hátlapba varrtam bele:


A tűzés közelebbről:


A munka közepén előrajzolni nem kellett a mintát, a hatszögek adták a keretet, de a szélén sablont készítettem, felrajzoltam és az alapján tűztem.
Az eredeti anyag, amiből kiindultam:


2015. május 3., vasárnap

Táska No15./ Könyv teszt

Többször visszatértem ennek a táskának a leírásához. Fenntartásaim a füllel kapcsolatban és a mérettel voltak. A füllel azért mert a könyvben egy felvarrt bőrfüle volt, ( a fedlapon is látható a lila táska) én pedig bőrfüles táskát nem mosok ki. A mérettel meg az volt a bajom, hogy a keret csak 20cmx7cm-s volt, amit kicsinek gondoltam.
Végül a méret miatti aggodalmam nem volt valós, a fület pedig egészen másként oldottam meg. Kár, hogy kicsit aszimmetrikusnak látszik a táska, nem tudtam rendesen fotózni.





2015. május 2., szombat

Könyv teszt/ Táska No.2

Minél többet varrok a hong-kongi táskás könyből, szinte mindegyik modellnél kiderül, hogy valami nem pontos a leírásban vagy a szabásmintában. Ennél a modellnél is így jártam. A kiszabandó elemeket sorra kivágtam, a leírás szerint összevarrtam. A hajtogatásnak többször nekifutottam, mert számomra nem volt egyértelmű a rajz. Majd a felső elem és a hajtogatott rész összeillesztésénél derült ki, hogy a megadott méretek nem stimmelnek. Szerencsére csak a hajtogatott rész oldalából kellett levágni. Különben ez egy nagyon egyszerű táska. Az eredeti leíráshoz képest annyit változtattam, hogy  fület a szokásos módon oldottam meg.








A táskába a 25cmx 7cm-s keret kell.

2015. április 29., szerda

Táska no.07

Mostanában többször kezembe akadt a kéder varró talp. Amikor a hong-kongi könyvből ezt a modellt kinéztem, először az anyagválasztásnál időztem jó sokat. Később elkezdtem azon gondolkodni, hogy ennél a táskánál az előlaphoz nem fogok táskamerevítőt is használni, mert akkor a berakásokat nem tudom majd kezelni. Viszont kellett valami, ami a táskának tartást ad. Azt gondoltam, hogy az előlap és oldallap közé varrt kéder majd betölti ezt a funkciót. Készre varrtam a táskát, majd beleillesztettem a merevítő keretet. Nem tudtam, sírjak vagy nevessek kínomban. Sajnos a kéderes "forma adás" olyan jól sikerült,  hogy meghatározóbbnak bizonyult a fém keretnél és teljesen deformálta  a táska alakját. Választanom kellett: kidobjam az egészet, vagy mentsem meg az anyagot, szedjem szét , és csak a kédert dobjam ki. Végül az utóbbit választottam. Egyben a cipzár pántot is 1 cm-rel kisebbre vettem :








A fület megint másként oldottam meg, mint a könyvben. Az eredeti táska fülei rá voltam szegecselve. Mivel én szoktam mosni ezeket a táskákat, a bőr fület meg nem tanácsos, ezért egy leakasztható bőr füles megoldást választottam.
A könyvben még egy táska van, amihez ue. a 15cmx 7cm-s félkör merevítő kell. Azt a táskát biztosan nem varrom meg, mert nem tetszik.

2015. április 28., kedd

2015. április 26., vasárnap

Bútorhuzat macskák ellen

Gyerekkoromban sosem értettem, hogy miért kell a foteleket leteríteni, nekem tetszett a huzatuk szívesebben néztem volna az eredetit, mint a terítőt.  Most, hogy a macskáink ki-be járnak (lakásból a kertbe és vissza), már értem. Így készült egy új  huzat a frissen áthúzatott fotelünkre.

A mintával már rég óta szemezgettem. Anyagai pedig egy régi tervhez megvett, aztán elfelejtett szatén jellegű  anyagokat tartalmazó ládából kerültek elő. Elég sokat szenvedtem vele, mert a fényes anyag nagyon csúszkált, még úgy is, hogy egy régi lepedőt használtam alapul. Ötlet innen

2015. április 22., szerda

2015. április 12., vasárnap

Megint táska No.25

Az előző táska alakja annyira tetszett, hogy a régóta rakosgatott blokk felhasználásával varrtam még egyet. A táska aljába itt is kéder került, de hosszú pánttal készült, vállra akasztható. Mérete majdnem ua, 21x19cm. A blokkhoz igazítottam a szabásmintát.

A merevítőpánt nélkül:




Merevítőpánttal:

Készen: